Part I, Chapter 8

The Eternal Fight: The "pellagra miserorum"


Rozáli, Tatrangi Dávid's fiancée, is received at the Parabolana; the religious order dedicated to caring for the victims of a disease called "pellagra miserorum", and which is headed by the deposed Russian Tsar's daughter Hermione Peleia.

In an initial interview, Hermione Peleia tries to dissuade her from staying by describing in detail the origins and the nature of the disease:


„A pellagra miserorum egyike azoknak a vészeknek, melyek mint helyhez kötött bajok régóta ismeretesek voltak a szakavatottak előtt; századokig, tán ezredekig ellappangtak a földabrosz egyes zugaiban, míg egyszer, rögtön előtörve saját hazájokból, elterjedtek hirtelen egész világrészeken; némelyik körülutazta az egész földet. Így került elő a himlő Afrikából, a kolera Kelet-Indiából, a sárgaláz Brazíliából, a gyermekölő noma Kínából, a fekete halál Palesztinából, amik milliónként pusztíták az emberiséget. Így vannak még most is helyhez kötve a spakelshed Norvégiában, a malária a Meremmek mocsárai közt, a kretinizmus Savoya hegyeiben, a beriberi Nepálban, a framboise a Provence-ban, a cirragra Lengyelországban. Ezek még nem indultak meg hódító hadjáratokra. Majd elindulnak. Ezután vannak uralkodó bajok, amik csak a szegény osztályokat keresik fel. Ilyen a rupia, az ergotismus, mely az anyarozsos búzaliszt mérgezéséből támad. Az ilyen endemicus bajok közé számíták a múlt században még a pellagrát. Csak Olaszországnak egy vidékén volt az otthon, csak azon néposztálynál, mely kukoricával táplálkozik, és különös, még eddig orvosilag meg nem állapítható okokból, inkább a nőket támadta meg, mint a férfiakat, inkább az ifjakat, mint a véneket. Az olasz orvosok „mal rosso”-nak nevezték.

Keletkezésének oka tudva volt. Egy mikroszkopikus gombafaj szokta azon a vidéken meglepni a tengerit, mely növénykórt otthon „verderame”-nek neveztek; egy család a szőlővenyige „oidium”-ával. Mióta a baj elterjedt, a tudományos világ előtt „zeidion toxicon” a neve. Megismerte azt később Magyarország, Szerbia, Románia is, de azért még mindenütt csak sporadice tűnt fel a baj. Egészen ment maradt tőle Németország, ahol a tengerit nem mívelik. Van azonban Németországnak egy más plágája: a „hesseni légy”, coccydomia destructor. – Ennek az eredete pedig ez: II. Fridrik hesseni uralkodó az amerikai szabadságharc alatt Angliának átengedte a katonáit, olyan szerződés mellett, hogy ahány azok közül Amerikában elpusztul, a fejedelem annyi ezer tallér kárpótlást kap érte. A fejedelem huszonegymillió tallér kárpótlást kapott.

Fájdalom, hogy nem többet. Nehány ezer hesseni harcos mégiscsak visszakerült Európába Amerikából, s nem hagyta ott a bőrét ezer tallérért. – Hanem ahelyett hozott magával egy sokkal többet érő ajándékot – az ágy szalmája között, azt az átkozott szipolyt, aminek hesseni légy a neve. Tíz év múlva a németországi mezei gazdák átka lett ez a rovar, mely petéit a búza és a rozs sásleveleibe rakja, s akkor azok elkezdenek pusztulni. A hesseni légy rajként repül, mint a sáska, fel nem tartja sem folyam, sem hegylánc. Ahol megtelepül, nyomában az éhhalál jár: ott a kenyértermő növény elkorcsosul. Hanem hát ez a hesseni ajándék megmaradt másfél századon át Németország tulajdonának. Ekkor átcsapott Magyarországba. És itt azt a természeti tüneményt idézte elő, hogy amíg a búzával együtt a tengerit is meglepte, a tengeriről átoltotta a búza és rozsnövényekbe a zeidion toxicont. És ennek az lett a következése, hogy a zeidion toxiconnal megmérgezett búza és rozsszemek, az őrlés alatt a liszt közé vegyülve, egyszerre elterjeszték az egész országban a pellagrát. A betegség, mely eddig endemicus volt, egyszerre epidemicussá vált. – Benne van a mindennapi kenyérben, amiért az emberek imádkoznak.

A gazdagok könnyen védik magukat ellene; szakácsaik górcsővel vizsgálják meg előbb a lisztet, mielőtt sütnének belőle: nincs-e közte zeidium, s a szegényt nem bocsátják magukhoz közel. És a pellagra az eddig uralkodott pestisek minden pokoli tulajdonát egyesíti magában. Ragályos az érintkezés után, mint a himlő, terjed a kedély fogékonysága és az égalj viszonyai szerint, mint a kolera, kínzó, mint a tífusz, undorító, mint a pestis. Csak az egyetlen jó tulajdona a régi öldöklő angyaloknak hiányzik nála, a gyorsan ölés. A pellagra nem öl meg; de hónapokig kínoz. Megjelenik először az arcon, a kezeken, mint egy rózsaszínű folt. Émelygés, láz követi. Akkor elmúlik. Egy év múlva biztosan újra előjön. A rózsák most már égnek, felhasadnak; az egész életműszervezet együtt ég velük; a fő elkábul, a gerincagy fáj, az izmokat görcsök veszik elő, a vér átszivárog a bőrön; az idegek elsenyvednek; eljön az őrjöngés, az öngyilkolási düh – és az ember mégsem hal meg: tovább él; kigyógyul. De minő életre gyógyul ki? Agya eltompul; dőre, esztelen marad: arca feldúlva sebhelyektől, ráncoktól, koravén lesz, haja mind kihull. – Ez a pellagra miserorum.”


The disease is described as one long established in a certain part of Italy among those who classes who regularly consumed corn, and primarily younger women, not often impacting either men or the old. It's cause is a microscopic fungus that thrived on corn in that region.

Its incidence outside of Italy was sporadic at best until it mutated to be carried by the eggs of the "Fly of Hessen" that plagued Germany, and later also Hungary, after being brought back from the United States by German soldiers returning from assignments to support the American Revolutionary War.

The upper classes are relatively safe, as their cooks inspect flower and other suspect goods with a microscope to ensure the fly's eggs are not to be found within them. The poor, however, have no such protection, and once infected become dangerous carriers of the disease themselves as it can be transmitted by touch.

It first causes pink discoloration of the hands and the face, only to go away after some fever and mild sickness. It is, however, certain to return (reactivate?) within a year when the discolorations split, the skin and the whole body feels as though it burns, the sufferer becomes dazed, the brainstem (or spine? spin-stem?) hurts, the muscles convulse, blood starts to escape through the skin, nerves shrivel (i.e.: weaken), and the sufferer becomes given to rage and suicidal desires, but does not die. They recover instead, but with a permanently dulled brain, the face covered with scars and wrinkles well ahead of their age, and all their hair falls out.

Rozáli is taken on a tour, and is shown even some of the worst suffering patients. Though the latter are aggressive and abusive, she shows no fear and ends up entertaining them with stories about the mischiefs of a monkey owned by a nobleman from her region.

Rozáli's stories manage to distract the patients from their suffering and this impresses Hermione Peleia sufficiently to permit Rozáli to stay despite her initial reservations.

She is also given special dispensation to keep her beautiful red dress instead of taking on "the colours of death" warn by other members of the Parabolana, as Hermione Peleia wants there to be at least one person that the patients like and do not despise (the way they despise their nurses whose cures often feel more painful than the disease).

It is suggested that the care provided at the Parabolana can mitigate the effects of the disease, but without any guarantee of success in any specific case.