The Eternal Fight: The downpour in a drop of water
It is explained that Dávid's earlier enquiry about Rozáli was turned away on account of Mazrur and the Sabina having pursued a legal course to force Rozáli's return from the Parabolana. The legal argument primarily rested on Dávid not having satisfied his signed promise to marry Rozáli.
Hermione Peleia does not intend to let Rozáli go, but since her religious order is not officially recognized by the state, she cannot grant sanctuary that has the strength of law.
It is also insinuated that attempts Hermione Peleia ordered to locate Dávid, so he could marry Rozáli and thereby render the threat of the lawsuit meaningless, have been sabotaged by a nun close to her on purpose by writing an incomplete address on the letter.
Showing posts with label hermione peleia. Show all posts
Showing posts with label hermione peleia. Show all posts
Monday, November 9, 2009
Part I, Chapter 8
The Eternal Fight: The "pellagra miserorum"
Rozáli, Tatrangi Dávid's fiancée, is received at the Parabolana; the religious order dedicated to caring for the victims of a disease called "pellagra miserorum", and which is headed by the deposed Russian Tsar's daughter Hermione Peleia.
In an initial interview, Hermione Peleia tries to dissuade her from staying by describing in detail the origins and the nature of the disease:
„A pellagra miserorum egyike azoknak a vészeknek, melyek mint helyhez kötött bajok régóta ismeretesek voltak a szakavatottak előtt; századokig, tán ezredekig ellappangtak a földabrosz egyes zugaiban, míg egyszer, rögtön előtörve saját hazájokból, elterjedtek hirtelen egész világrészeken; némelyik körülutazta az egész földet. Így került elő a himlő Afrikából, a kolera Kelet-Indiából, a sárgaláz Brazíliából, a gyermekölő noma Kínából, a fekete halál Palesztinából, amik milliónként pusztíták az emberiséget. Így vannak még most is helyhez kötve a spakelshed Norvégiában, a malária a Meremmek mocsárai közt, a kretinizmus Savoya hegyeiben, a beriberi Nepálban, a framboise a Provence-ban, a cirragra Lengyelországban. Ezek még nem indultak meg hódító hadjáratokra. Majd elindulnak. Ezután vannak uralkodó bajok, amik csak a szegény osztályokat keresik fel. Ilyen a rupia, az ergotismus, mely az anyarozsos búzaliszt mérgezéséből támad. Az ilyen endemicus bajok közé számíták a múlt században még a pellagrát. Csak Olaszországnak egy vidékén volt az otthon, csak azon néposztálynál, mely kukoricával táplálkozik, és különös, még eddig orvosilag meg nem állapítható okokból, inkább a nőket támadta meg, mint a férfiakat, inkább az ifjakat, mint a véneket. Az olasz orvosok „mal rosso”-nak nevezték.
Keletkezésének oka tudva volt. Egy mikroszkopikus gombafaj szokta azon a vidéken meglepni a tengerit, mely növénykórt otthon „verderame”-nek neveztek; egy család a szőlővenyige „oidium”-ával. Mióta a baj elterjedt, a tudományos világ előtt „zeidion toxicon” a neve. Megismerte azt később Magyarország, Szerbia, Románia is, de azért még mindenütt csak sporadice tűnt fel a baj. Egészen ment maradt tőle Németország, ahol a tengerit nem mívelik. Van azonban Németországnak egy más plágája: a „hesseni légy”, coccydomia destructor. – Ennek az eredete pedig ez: II. Fridrik hesseni uralkodó az amerikai szabadságharc alatt Angliának átengedte a katonáit, olyan szerződés mellett, hogy ahány azok közül Amerikában elpusztul, a fejedelem annyi ezer tallér kárpótlást kap érte. A fejedelem huszonegymillió tallér kárpótlást kapott.
Fájdalom, hogy nem többet. Nehány ezer hesseni harcos mégiscsak visszakerült Európába Amerikából, s nem hagyta ott a bőrét ezer tallérért. – Hanem ahelyett hozott magával egy sokkal többet érő ajándékot – az ágy szalmája között, azt az átkozott szipolyt, aminek hesseni légy a neve. Tíz év múlva a németországi mezei gazdák átka lett ez a rovar, mely petéit a búza és a rozs sásleveleibe rakja, s akkor azok elkezdenek pusztulni. A hesseni légy rajként repül, mint a sáska, fel nem tartja sem folyam, sem hegylánc. Ahol megtelepül, nyomában az éhhalál jár: ott a kenyértermő növény elkorcsosul. Hanem hát ez a hesseni ajándék megmaradt másfél századon át Németország tulajdonának. Ekkor átcsapott Magyarországba. És itt azt a természeti tüneményt idézte elő, hogy amíg a búzával együtt a tengerit is meglepte, a tengeriről átoltotta a búza és rozsnövényekbe a zeidion toxicont. És ennek az lett a következése, hogy a zeidion toxiconnal megmérgezett búza és rozsszemek, az őrlés alatt a liszt közé vegyülve, egyszerre elterjeszték az egész országban a pellagrát. A betegség, mely eddig endemicus volt, egyszerre epidemicussá vált. – Benne van a mindennapi kenyérben, amiért az emberek imádkoznak.
A gazdagok könnyen védik magukat ellene; szakácsaik górcsővel vizsgálják meg előbb a lisztet, mielőtt sütnének belőle: nincs-e közte zeidium, s a szegényt nem bocsátják magukhoz közel. És a pellagra az eddig uralkodott pestisek minden pokoli tulajdonát egyesíti magában. Ragályos az érintkezés után, mint a himlő, terjed a kedély fogékonysága és az égalj viszonyai szerint, mint a kolera, kínzó, mint a tífusz, undorító, mint a pestis. Csak az egyetlen jó tulajdona a régi öldöklő angyaloknak hiányzik nála, a gyorsan ölés. A pellagra nem öl meg; de hónapokig kínoz. Megjelenik először az arcon, a kezeken, mint egy rózsaszínű folt. Émelygés, láz követi. Akkor elmúlik. Egy év múlva biztosan újra előjön. A rózsák most már égnek, felhasadnak; az egész életműszervezet együtt ég velük; a fő elkábul, a gerincagy fáj, az izmokat görcsök veszik elő, a vér átszivárog a bőrön; az idegek elsenyvednek; eljön az őrjöngés, az öngyilkolási düh – és az ember mégsem hal meg: tovább él; kigyógyul. De minő életre gyógyul ki? Agya eltompul; dőre, esztelen marad: arca feldúlva sebhelyektől, ráncoktól, koravén lesz, haja mind kihull. – Ez a pellagra miserorum.”
The disease is described as one long established in a certain part of Italy among those who classes who regularly consumed corn, and primarily younger women, not often impacting either men or the old. It's cause is a microscopic fungus that thrived on corn in that region.
Its incidence outside of Italy was sporadic at best until it mutated to be carried by the eggs of the "Fly of Hessen" that plagued Germany, and later also Hungary, after being brought back from the United States by German soldiers returning from assignments to support the American Revolutionary War.
The upper classes are relatively safe, as their cooks inspect flower and other suspect goods with a microscope to ensure the fly's eggs are not to be found within them. The poor, however, have no such protection, and once infected become dangerous carriers of the disease themselves as it can be transmitted by touch.
It first causes pink discoloration of the hands and the face, only to go away after some fever and mild sickness. It is, however, certain to return (reactivate?) within a year when the discolorations split, the skin and the whole body feels as though it burns, the sufferer becomes dazed, the brainstem (or spine? spin-stem?) hurts, the muscles convulse, blood starts to escape through the skin, nerves shrivel (i.e.: weaken), and the sufferer becomes given to rage and suicidal desires, but does not die. They recover instead, but with a permanently dulled brain, the face covered with scars and wrinkles well ahead of their age, and all their hair falls out.
Rozáli is taken on a tour, and is shown even some of the worst suffering patients. Though the latter are aggressive and abusive, she shows no fear and ends up entertaining them with stories about the mischiefs of a monkey owned by a nobleman from her region.
Rozáli's stories manage to distract the patients from their suffering and this impresses Hermione Peleia sufficiently to permit Rozáli to stay despite her initial reservations.
She is also given special dispensation to keep her beautiful red dress instead of taking on "the colours of death" warn by other members of the Parabolana, as Hermione Peleia wants there to be at least one person that the patients like and do not despise (the way they despise their nurses whose cures often feel more painful than the disease).
It is suggested that the care provided at the Parabolana can mitigate the effects of the disease, but without any guarantee of success in any specific case.
Rozáli, Tatrangi Dávid's fiancée, is received at the Parabolana; the religious order dedicated to caring for the victims of a disease called "pellagra miserorum", and which is headed by the deposed Russian Tsar's daughter Hermione Peleia.
In an initial interview, Hermione Peleia tries to dissuade her from staying by describing in detail the origins and the nature of the disease:
„A pellagra miserorum egyike azoknak a vészeknek, melyek mint helyhez kötött bajok régóta ismeretesek voltak a szakavatottak előtt; századokig, tán ezredekig ellappangtak a földabrosz egyes zugaiban, míg egyszer, rögtön előtörve saját hazájokból, elterjedtek hirtelen egész világrészeken; némelyik körülutazta az egész földet. Így került elő a himlő Afrikából, a kolera Kelet-Indiából, a sárgaláz Brazíliából, a gyermekölő noma Kínából, a fekete halál Palesztinából, amik milliónként pusztíták az emberiséget. Így vannak még most is helyhez kötve a spakelshed Norvégiában, a malária a Meremmek mocsárai közt, a kretinizmus Savoya hegyeiben, a beriberi Nepálban, a framboise a Provence-ban, a cirragra Lengyelországban. Ezek még nem indultak meg hódító hadjáratokra. Majd elindulnak. Ezután vannak uralkodó bajok, amik csak a szegény osztályokat keresik fel. Ilyen a rupia, az ergotismus, mely az anyarozsos búzaliszt mérgezéséből támad. Az ilyen endemicus bajok közé számíták a múlt században még a pellagrát. Csak Olaszországnak egy vidékén volt az otthon, csak azon néposztálynál, mely kukoricával táplálkozik, és különös, még eddig orvosilag meg nem állapítható okokból, inkább a nőket támadta meg, mint a férfiakat, inkább az ifjakat, mint a véneket. Az olasz orvosok „mal rosso”-nak nevezték.
Keletkezésének oka tudva volt. Egy mikroszkopikus gombafaj szokta azon a vidéken meglepni a tengerit, mely növénykórt otthon „verderame”-nek neveztek; egy család a szőlővenyige „oidium”-ával. Mióta a baj elterjedt, a tudományos világ előtt „zeidion toxicon” a neve. Megismerte azt később Magyarország, Szerbia, Románia is, de azért még mindenütt csak sporadice tűnt fel a baj. Egészen ment maradt tőle Németország, ahol a tengerit nem mívelik. Van azonban Németországnak egy más plágája: a „hesseni légy”, coccydomia destructor. – Ennek az eredete pedig ez: II. Fridrik hesseni uralkodó az amerikai szabadságharc alatt Angliának átengedte a katonáit, olyan szerződés mellett, hogy ahány azok közül Amerikában elpusztul, a fejedelem annyi ezer tallér kárpótlást kap érte. A fejedelem huszonegymillió tallér kárpótlást kapott.
Fájdalom, hogy nem többet. Nehány ezer hesseni harcos mégiscsak visszakerült Európába Amerikából, s nem hagyta ott a bőrét ezer tallérért. – Hanem ahelyett hozott magával egy sokkal többet érő ajándékot – az ágy szalmája között, azt az átkozott szipolyt, aminek hesseni légy a neve. Tíz év múlva a németországi mezei gazdák átka lett ez a rovar, mely petéit a búza és a rozs sásleveleibe rakja, s akkor azok elkezdenek pusztulni. A hesseni légy rajként repül, mint a sáska, fel nem tartja sem folyam, sem hegylánc. Ahol megtelepül, nyomában az éhhalál jár: ott a kenyértermő növény elkorcsosul. Hanem hát ez a hesseni ajándék megmaradt másfél századon át Németország tulajdonának. Ekkor átcsapott Magyarországba. És itt azt a természeti tüneményt idézte elő, hogy amíg a búzával együtt a tengerit is meglepte, a tengeriről átoltotta a búza és rozsnövényekbe a zeidion toxicont. És ennek az lett a következése, hogy a zeidion toxiconnal megmérgezett búza és rozsszemek, az őrlés alatt a liszt közé vegyülve, egyszerre elterjeszték az egész országban a pellagrát. A betegség, mely eddig endemicus volt, egyszerre epidemicussá vált. – Benne van a mindennapi kenyérben, amiért az emberek imádkoznak.
A gazdagok könnyen védik magukat ellene; szakácsaik górcsővel vizsgálják meg előbb a lisztet, mielőtt sütnének belőle: nincs-e közte zeidium, s a szegényt nem bocsátják magukhoz közel. És a pellagra az eddig uralkodott pestisek minden pokoli tulajdonát egyesíti magában. Ragályos az érintkezés után, mint a himlő, terjed a kedély fogékonysága és az égalj viszonyai szerint, mint a kolera, kínzó, mint a tífusz, undorító, mint a pestis. Csak az egyetlen jó tulajdona a régi öldöklő angyaloknak hiányzik nála, a gyorsan ölés. A pellagra nem öl meg; de hónapokig kínoz. Megjelenik először az arcon, a kezeken, mint egy rózsaszínű folt. Émelygés, láz követi. Akkor elmúlik. Egy év múlva biztosan újra előjön. A rózsák most már égnek, felhasadnak; az egész életműszervezet együtt ég velük; a fő elkábul, a gerincagy fáj, az izmokat görcsök veszik elő, a vér átszivárog a bőrön; az idegek elsenyvednek; eljön az őrjöngés, az öngyilkolási düh – és az ember mégsem hal meg: tovább él; kigyógyul. De minő életre gyógyul ki? Agya eltompul; dőre, esztelen marad: arca feldúlva sebhelyektől, ráncoktól, koravén lesz, haja mind kihull. – Ez a pellagra miserorum.”
The disease is described as one long established in a certain part of Italy among those who classes who regularly consumed corn, and primarily younger women, not often impacting either men or the old. It's cause is a microscopic fungus that thrived on corn in that region.
Its incidence outside of Italy was sporadic at best until it mutated to be carried by the eggs of the "Fly of Hessen" that plagued Germany, and later also Hungary, after being brought back from the United States by German soldiers returning from assignments to support the American Revolutionary War.
The upper classes are relatively safe, as their cooks inspect flower and other suspect goods with a microscope to ensure the fly's eggs are not to be found within them. The poor, however, have no such protection, and once infected become dangerous carriers of the disease themselves as it can be transmitted by touch.
It first causes pink discoloration of the hands and the face, only to go away after some fever and mild sickness. It is, however, certain to return (reactivate?) within a year when the discolorations split, the skin and the whole body feels as though it burns, the sufferer becomes dazed, the brainstem (or spine? spin-stem?) hurts, the muscles convulse, blood starts to escape through the skin, nerves shrivel (i.e.: weaken), and the sufferer becomes given to rage and suicidal desires, but does not die. They recover instead, but with a permanently dulled brain, the face covered with scars and wrinkles well ahead of their age, and all their hair falls out.
Rozáli is taken on a tour, and is shown even some of the worst suffering patients. Though the latter are aggressive and abusive, she shows no fear and ends up entertaining them with stories about the mischiefs of a monkey owned by a nobleman from her region.
Rozáli's stories manage to distract the patients from their suffering and this impresses Hermione Peleia sufficiently to permit Rozáli to stay despite her initial reservations.
She is also given special dispensation to keep her beautiful red dress instead of taking on "the colours of death" warn by other members of the Parabolana, as Hermione Peleia wants there to be at least one person that the patients like and do not despise (the way they despise their nurses whose cures often feel more painful than the disease).
It is suggested that the care provided at the Parabolana can mitigate the effects of the disease, but without any guarantee of success in any specific case.
Monday, September 28, 2009
Part I, Chapter 7
THE ETERNAL FIGHT: The Al-hambra at Vezérhalom
The story of how the Hungarian "Al-hambra" palace at Vezérhalom, originally built and owned by a Hungarian "financial baron", came to belong to the Russian Tsar Constantin's daughter. The man in question had had many magnificent buildings built all in different (inter)national styles (there is even a mention of a hippodrome built in Pekingese style).
After his death, the Al-hambra was left to his "majoresco" (Buttler?) who was eventually in a poor enough financial state to want to be rid of it. After several years of problems and poor management at the hands of the subsequent owner, eventually the building was sold to the recently dethroned Tsar Constantin. And after Tsar Constantin's death, the building became property of his daughter, Hermione Peleia.
It is mentioned that most of the decorative objects in the Al-hambra, as in many other newly built palacse, are "copies", since in the 20th century everything can be made by factories that thereuntil had to be produced through manual labour.
Oil pressings can create Rubens and Tintoretto copies that are faithful to the point of deception.
Lithopany can handle encaustica (wax-painting).
Benvenuto Cellini's ciselirization's can be reproduced with hair-strand accuracy through galvanoplasty.
Gobelins can be produced by the sewing-chair.
Ivory is no longer carved, but as per Rouvier's invention, poured into form after mixing the ground bone with schellak (?) and alcohol.
The once expensive corinthian ore is mimicked by "princmetall", gold by "chrysorin"; previously hammered metal objects are now poured into form. Numismatic (coins) rarities are multiplied by the thousands, using "alfenoid" and "bathmetall" instead of silver, marble and lapis azuli is well mimicked by Lippmann and Schrechenburger's invention of mixing ground limestone, marble-dust, flax-oil, and sulphuric acid.
Etc.
The story of how the Hungarian "Al-hambra" palace at Vezérhalom, originally built and owned by a Hungarian "financial baron", came to belong to the Russian Tsar Constantin's daughter. The man in question had had many magnificent buildings built all in different (inter)national styles (there is even a mention of a hippodrome built in Pekingese style).
After his death, the Al-hambra was left to his "majoresco" (Buttler?) who was eventually in a poor enough financial state to want to be rid of it. After several years of problems and poor management at the hands of the subsequent owner, eventually the building was sold to the recently dethroned Tsar Constantin. And after Tsar Constantin's death, the building became property of his daughter, Hermione Peleia.
It is mentioned that most of the decorative objects in the Al-hambra, as in many other newly built palacse, are "copies", since in the 20th century everything can be made by factories that thereuntil had to be produced through manual labour.
Oil pressings can create Rubens and Tintoretto copies that are faithful to the point of deception.
Lithopany can handle encaustica (wax-painting).
Benvenuto Cellini's ciselirization's can be reproduced with hair-strand accuracy through galvanoplasty.
Gobelins can be produced by the sewing-chair.
Ivory is no longer carved, but as per Rouvier's invention, poured into form after mixing the ground bone with schellak (?) and alcohol.
The once expensive corinthian ore is mimicked by "princmetall", gold by "chrysorin"; previously hammered metal objects are now poured into form. Numismatic (coins) rarities are multiplied by the thousands, using "alfenoid" and "bathmetall" instead of silver, marble and lapis azuli is well mimicked by Lippmann and Schrechenburger's invention of mixing ground limestone, marble-dust, flax-oil, and sulphuric acid.
Etc.
Wednesday, September 9, 2009
Part I, Chapter 2
THE ETERNAL FIGHT: What is forbidden to the king
The chapter starts by the King composing a lover letter to his beloved, whom he acknowledges in the letter he can never openly declare to love. Soon thereafter, an apparent fire at the Parliament draws the King from his room in so great a hurry as to leave his letter on his table along with his beloved's portrait.
Thereafter, the three of the King's high-ranking servants have a conversation about a Hungarian language magazine, "La Menteur" that they declare to be most dangerous because in addition to being mostly filled with lies, now and then it speaks the truth, and nobody can reliable discern which story if which. On the surface, this seems to be little more than satirical commentary on the press (or perhaps on "free press")...
Eventually, the servants end up entering the King's room and finding his letter and the portrait, subsequently discussing among themselves that the portrait is of the exiled Russian Tsar Constantin's daughter Princess Hermione Peleia, whom he may not marry lest he inspire Russia's populist Madame Shasa to wage war upon Austria-Hungary.
Upon his return, the King notices that someone had been indiscrete, from the golden powder upon his letter having been disturbed, but does not pursue the matter despite being quite angry.
„Constantin cár, Hermione Peleia hercegasszony atyja, mikor trónra lépett, az előde által addig követett politikát gyökeresen megváltoztatta. Felmondta a német barátságot, udvarából kiküszöbölte a német államférfiakat, s elkezdett orosz nemzeti politikát követni, s egyúttal alkotmányos kormányhoz akarta szoktatni a népét. Ezáltal három dolgot ért el; az egyik az volt, hogy a német diplomáciát egészen elidegenítette magától, a másik az, hogy az orosz főnemességet halálos ellenségévé tette, a harmadik meg, hogy az orosz nép, amint egy kis alkotmányos levegőhöz jutott: elkezdett jakobinus lenni. (Ilyen veszedelmes dolog az az alkotmány!) Egyszer aztán az orosz főnemesek összeesküdtek a cár nagybátyjával, Mihállyal; Constantint letették, családostól számkivetették, s Mihály cár alatt helyreállították a régi nemesi uralmat s a jobbágyságot. Erre aztán roppant lázadás tört ki. A felkelők az általuk először használt léggömbök segélyével porrá zúzták a Kremlt, a bennszorult nemesi hadakkal együtt; hová lett Mihály cár, azt ma sem tudja senki. Szentpétervárott most gonoszabbul megy a dolog, mint Párizsban 1792-ben. A rémuralom kormányát egy nő ragadta magához, kinek neve Alekszandra, de akit népszerűen csak Saszának neveznek, s ez egy valóságos női Robespierre, egy démon, egy szörnyeteg, kinek véres szeszélyei rettegésben tartják Európát, aki hadat készít minden ellen, ami még fennáll; trón, oltár, nászágy, s ha rémuralmával rendet lesz képes odahaza csinálni, rövid időn, mint az Apokalipszis hétszarvú sárkánya fog lerohanni Európa többi országaira. A letett cár, Constantin pedig ide menekült Magyarországra, s itt oltalmat talált. Felséges urunk nem tagadhatá azt meg tőle, ki halálos betegen jött ide; még kevésbé leányától. Most a vendégszeretet által először is kellemetlenül lett érintve a német udvar, mellyel Constantin ellenséges viszonyokat tartott fenn; másodszor ránk idézte veszedelmes figyelmét a rettenetes szörnyetegnek asszonyi alakban ott a Néva mellett. Ez a szoknyás Dzsingisz kán nem átallotta nyíltan kihíresztelni, hogy amelyik európai uralkodó vagy annak bármelyik ivadéka nőül meri venni a cár leányát, azt ő rögtön haddal támadja meg, s nem nyugszik, míg a koronás férj és feleség mint fogoly kezei közt nem lesz. Ez a mi siralmas állapotunk. – És íme, most őfelsége saját koronás uralkodónk ábrándozik a veszedelmes szép ábrázatról. Jó szerencse, hogy Hermione Peleia hercegasszony, ismerve a fölöttünk lebegő veszélyt, rendületlenül áll azon elhatározása mellett, hogy zárdába menjen, s miután ő anyja után római katolika, egy katolikus kolostort készül alapítani.”
The chapter starts by the King composing a lover letter to his beloved, whom he acknowledges in the letter he can never openly declare to love. Soon thereafter, an apparent fire at the Parliament draws the King from his room in so great a hurry as to leave his letter on his table along with his beloved's portrait.
Thereafter, the three of the King's high-ranking servants have a conversation about a Hungarian language magazine, "La Menteur" that they declare to be most dangerous because in addition to being mostly filled with lies, now and then it speaks the truth, and nobody can reliable discern which story if which. On the surface, this seems to be little more than satirical commentary on the press (or perhaps on "free press")...
Eventually, the servants end up entering the King's room and finding his letter and the portrait, subsequently discussing among themselves that the portrait is of the exiled Russian Tsar Constantin's daughter Princess Hermione Peleia, whom he may not marry lest he inspire Russia's populist Madame Shasa to wage war upon Austria-Hungary.
Upon his return, the King notices that someone had been indiscrete, from the golden powder upon his letter having been disturbed, but does not pursue the matter despite being quite angry.
„Constantin cár, Hermione Peleia hercegasszony atyja, mikor trónra lépett, az előde által addig követett politikát gyökeresen megváltoztatta. Felmondta a német barátságot, udvarából kiküszöbölte a német államférfiakat, s elkezdett orosz nemzeti politikát követni, s egyúttal alkotmányos kormányhoz akarta szoktatni a népét. Ezáltal három dolgot ért el; az egyik az volt, hogy a német diplomáciát egészen elidegenítette magától, a másik az, hogy az orosz főnemességet halálos ellenségévé tette, a harmadik meg, hogy az orosz nép, amint egy kis alkotmányos levegőhöz jutott: elkezdett jakobinus lenni. (Ilyen veszedelmes dolog az az alkotmány!) Egyszer aztán az orosz főnemesek összeesküdtek a cár nagybátyjával, Mihállyal; Constantint letették, családostól számkivetették, s Mihály cár alatt helyreállították a régi nemesi uralmat s a jobbágyságot. Erre aztán roppant lázadás tört ki. A felkelők az általuk először használt léggömbök segélyével porrá zúzták a Kremlt, a bennszorult nemesi hadakkal együtt; hová lett Mihály cár, azt ma sem tudja senki. Szentpétervárott most gonoszabbul megy a dolog, mint Párizsban 1792-ben. A rémuralom kormányát egy nő ragadta magához, kinek neve Alekszandra, de akit népszerűen csak Saszának neveznek, s ez egy valóságos női Robespierre, egy démon, egy szörnyeteg, kinek véres szeszélyei rettegésben tartják Európát, aki hadat készít minden ellen, ami még fennáll; trón, oltár, nászágy, s ha rémuralmával rendet lesz képes odahaza csinálni, rövid időn, mint az Apokalipszis hétszarvú sárkánya fog lerohanni Európa többi országaira. A letett cár, Constantin pedig ide menekült Magyarországra, s itt oltalmat talált. Felséges urunk nem tagadhatá azt meg tőle, ki halálos betegen jött ide; még kevésbé leányától. Most a vendégszeretet által először is kellemetlenül lett érintve a német udvar, mellyel Constantin ellenséges viszonyokat tartott fenn; másodszor ránk idézte veszedelmes figyelmét a rettenetes szörnyetegnek asszonyi alakban ott a Néva mellett. Ez a szoknyás Dzsingisz kán nem átallotta nyíltan kihíresztelni, hogy amelyik európai uralkodó vagy annak bármelyik ivadéka nőül meri venni a cár leányát, azt ő rögtön haddal támadja meg, s nem nyugszik, míg a koronás férj és feleség mint fogoly kezei közt nem lesz. Ez a mi siralmas állapotunk. – És íme, most őfelsége saját koronás uralkodónk ábrándozik a veszedelmes szép ábrázatról. Jó szerencse, hogy Hermione Peleia hercegasszony, ismerve a fölöttünk lebegő veszélyt, rendületlenül áll azon elhatározása mellett, hogy zárdába menjen, s miután ő anyja után római katolika, egy katolikus kolostort készül alapítani.”
"When Tsar Constantin, the father of Princess Hermione Peleia, rose to the throne, he pursued radically different politics from his predecessor. He gave up the German friendship, rid his court of German statesmen, and began to pursue Russian national politics instead, also wishing to make his people accustomed to constitutional governing. By this, he achieved three things; one was that he turned German diplomacy altogether away from himself, the other one was that he turned the highest Russian nobles into his mortal enemies; and the third was that as soon as the Russian thede got some constitutional air it turned Jacobine. (The constitution is this dangerous a thing!) Then eventually the highest Russian nobles conspired with the Tsar's uncle, Michail; and lowered Constantin, exiled him along with his family, and under Michail restored the old rule of the nobility and serfdom. This produced a great uprising. Those that revolted had for the first time used balloons, and thus they utterly destroyed the Kerml with all the nobility, its forces; nobody knows what had happened to Tsar Michail. Today things are in a more evil state at St. Petersburg than they were in Paris in 1792. A woman rose to power in this rule of terror, whose name is Alexandra, but who is popularly just called Shasa. She is a female Robespierre, a demon, a monster, whose bloody fancies keep Europe in terror, who prepares for war against all that still stands; throne, altar, marital bed, and if her rule of terror manages to restore order at home, soon she will charge at the rest of Europe's countries like the Apocalyptic seven-horned dragon. The lower Tsar, Constantin, chose to flee to Hungary, and found protection here. Our Majesty could not deny that from him, who came here mortally ill; much less from his daughter. Now due to this hospitality, the German court was displeased, as Constantin had formerly treated it as an enemy; secondly, it drew toward us the dangerous attention of the dangerous beast that assumed the shape of a woman beside the Neva. This skirt-wearing Djingis Khan did not waste time to spread the news that she would attack with great force any country whose crowned head or prince would presume to marry the Tsar's daughter, and would not rest until both the crowned husband and the wife are prisoners in her hands. This is our pitiful state. And behold, now His Majesty, our own crowned head, daydreams of this dangerous beauty. It is fortunate that Princess Hermione Peleia, knowing the danger floating over us, has firmly decided that she will enter a convent, and as her mother is a Roman Catholic, she plans to found a Catholic convent of her own."
Subscribe to:
Posts (Atom)